Főoldal

2011 első félévében Magyarország tölti be az EU soros elnöki tisztét. Ez fontos eseménynek ígérkezik nemcsak a politikusok és szakemberek, hanem reményeink szerint az egész társadalom, így a civil szervezetek számára is. Mindez cselekvésre ösztönöz. Ezért civil szervezetek egy csoportja a Külügyminisztériumot megkeresve kifejezésre juttatta készségét és elkötelezettségét, hogy kezdeményező, cselekvő és egyeztetett módon kész hozzájárulni a magyar EU-elnökség céljai kialakításához, végrehajtásához és – amit szintén kiemelkedő fontosságúnak tartunk – társadalmasításához.

Így jött létre 2008 júliusban az EU2011 Civil Munkabizottság. A jogi személyiséggel nem rendelkező civil összefogásnak olyan civil szervezetek a tagjai, akik elkötelezettek a közös Európai gondolat mellett. A munkabizottságon belül négy tematikus és teljesen nyitott jelleggel működő munkacsoport is alakult; ezek – átalában egy-egy aktuális témát felkarolva - rendszeresen üléseznek. A munkabizottságról itt talál bővebb információt.

Az azóta eltelt időszakban folyamatos egyeztetés folyt a munkabizottság és a kormányzat EU-elnökségért felelős szervei között. A közös munka kiemelkedő eseménye a 2008-ban és 2010-ben a kormányzattal közösen szervezett civil konferencia, melyek a 2011. május 7-9. között itthon megrendezésre kerülő Európai Civil Napok előkészítését szolgálják.

A civil előkészítő munka a konferenciatermek falain is túlmutat: a munkabizottság külön állásfoglalásban tett javaslatokat a 2009. júniusi európai parlamenti választások jelöltjei számára, és bemutatkozott a 2009-es Sziget Fesztiválon is. Ezekről az Eseménynaptár rovatban olvashat.

Annak érdekében, hogy a magyar EU-elnökséghez minél több civil szervezet kapcsolódni tudjon, a honlap lehetőséget kínál arra, hogy a civil szervezetek saját, az EU-elnökséghez kapcsolódó programjukat – rövid regisztráció után – bejelentsék; ezek megjelennek az Eseménynaptárban annak érdekében, hogy minél átfogóbb képet lehessen alkotni a honi civil társadalom Európai Unióhoz kapcsolódó tevékenységéről. Véleményére számítunk: az erre fenntartott rovatban a szélesebb nyilvánosság számára is megoszthatja témába vágó gondolatait.

A magyar EU-elnökség a Spanyolországgal (2010 első fele) és Belgiummal (2010 második fele) alkot egy másfél éves egységet (ún. trió). A nemzetközi civil kapcsolatokról külön menüpont szól.

Amennyiben további információra van szüksége, interjút szeretne készíteni, akkor a Kapcsolat menüpontban talál továbblépési lehetőséget és elérhetőségeket.

Jó olvasást, kellemes felkészülést és közös munkát kíván:

Az EU2011 Civil Munkabizottság